Éljünk a jelenben!
Angol jelen idő
Az angol jelen idő az egyik legfontosabb igeidő, amikor angolul tanulsz. A későbbiekben látni fogod, hogy bármilyen nyelven is szeretnél beszélni, ez az a „kályha„, amihez mindig vissza tudsz térni. Nézzük négy nyelven a jelen időt (kijelentő módban) és hasonlítsuk össze őket: angolul, németül, olaszul és eszperantóul!
Ez most csak egy rövid összefoglaló, áttekinteni a hasonlóságokat és különbségeket. Részletesen beszélünk majd mindegyikről a közeljövőben.
Az angol nyelvben a legegyszerűbb igeidő a Simple Present, azaz az egyszerű jelen idő. Ezt fogod használni a legtöbbet a tanfolyamon és később a munkád során is, amikor arról beszélsz, hogy mely napokon dolgozol, mettől-meddig, stb. Ezzel fejezheted ki a szokásaidat is, például, hogy minden hónapban elolvasod a magazinunkat 🙂 , vagy hogy milyen szoftvereket használsz rendszeresen, milyen programozási nyelvet használsz, vagy mit szeretsz csinálni a szabadidődben. Szerencsére az egyszerű jelen idő képzése nem bonyolult. Semmi másra nem kell figyelned, mint arra, hogy egyes szám harmadik személyben az ige kap egy plusz „s” betűt. (Ennek részleteiről, a helyesírásról, egy másik bejegyzésben beszélgetünk majd.) Egyébként elég a személyt és az igét egymás mellé tenned, és már készen is van a mondat. Nézzük meg, hogy más nyelven hogyan fest ugyanez!
Német jelen idő
A német nyelvben csak Präsensként hivatkozunk rá (az aktív és kijelentő módot nem szokás külön megemlíteni). Általánosságban elmondható, hogy a személy mellett áll egy ige, mely minden számban és személyben más végződést kap, és ez alkotja az igeidőt. A végződések sorban: -e, -st, -t, -en, -t, -en. A helyesírása azonban elég bonyolult, megér egy „külön misét„, mert attól függően, hogy milyen igét akarunk ragozni, milliónyi bakit ejthetünk (elég, ha csak az igék végződéseire vagy az erős ragozású igék tőhangváltozására gondolunk). Ezt még aprólékosan áttekintjük majd, és ha te is szeretnéd, akkor érdekes feladatokon keresztül be is tudod majd gyakorolni a helyesírásukat. (Ha így van, kommentben jelezd nekem, és akkor ez a téma előre kerül a blogbejegyzések írásakor 🙂 )
Olasz jelen idő
Az olasz nyelvben három (*négy) féle igét különböztetünk meg: -are, -ere, és -ire végű igét (* az -ire végű igék egy speciális csoportja az ún. isc-es igék, melyekről később még részletesen beszélünk majd). Lényegében az olasz jelen időben is a személy és az ige állnak egymás mellett, de az ige minden számban és személyben más-más végződést kap. A képen az –are végű igék ragozását láthatod. Az –ere és –ire végű igék így festenek:
-ere végű igék:
(io) vendo – eladok
(tu) vendi – eladsz
(lui, lei) vende – elad
(noi) vendiamo – eladunk
(voi) vendete – eladtok
(loro) vendono – eladnak
-ire végű igék:
(io) parto – elmegyek
(tu) part i – elmész
(lui, lei) parte – elmegy
(noi) partiamo – elmegyünk
(voi) partite – elmentek
(loro) partono – elmennek
Eszperantó jelen idő
Az eszperantó egy mesterséges nyelv és mint olyan, egyszerűsített is. Ennek köszönhetően sokkal könnyebben tanulhatók az igeidők is (melyből a magyarhoz hasonlóan összesen három van: jelen, múlt és jövő idő), mert az ige minden számban és személyben azonos marad, külön igeragozást nem kell megtanulnunk. A jelen idejű ige végződése eszperantóban az –as.
Összefoglalás
Ebben az bejegyzésben négy nyelven néztük meg az egyszerű jelen időt. Általánosságban jól látható, hogy ezeken a nyelveken a személy és a megfelelő végződésű ige párban alkotja a jelen időt. Az angol jelen idő esetén egy -s betűre kell figyelnünk, eszperantóul pedig minden számban és személyben -as végződést kap az ige, így (ezt az igeidőt tekintve) ez a két nyelv tűnik a legkönnyebben tanulhatónak. A legnehezebbnek pedig, a helyesírása miatt, a német bizonyult. Ez persze az én nézőpontom.
Neked mi a véleményed? Te milyen technikával tanulod az igeragozást? Szorgalmasan mondogatod, hallgatod, írod vagy egyáltalán nem tanulod, csak rácsodálkozol, amikor szembejön egy filmben van szövegben?
Oszd meg velünk kommentben a tapasztalataidat, hadd tanuljunk belőle mindannyian!